egyetemi docens, business és life coach, tréner

„A képzés „gyöngyszeme” – a csoportdinamikai tréning – alaposan átdolgozta a személyiségem: sokat fejlődtem például a konfliktuskezelés, vagy a visszajelzések tekintetében, és nagyban hozzájárult a coach identitásom kialakulásához, erősödéséhez.”

Régóta kerestem a lehetőségét annak, hogy amit a munkám során korábban ösztönösen végeztem az egyetemi hallgatóimmal vagy a tréning résztvevőimmel „műsoron kívül”, azt tudatossá tegyem, illetve elkülönítsem oktatói, tréneri tevékenységemtől. Hamar rátaláltam a coaching műfajra, azonban sokáig keresgéltem a képzők között, míg megtaláltam Edinát és Pétert. Megfogott az emberségük, a hitelességük, ahogyan a képzés folyamatában kiegészítik, erősítik egymást, és munkatársaikkal együtt, csoportosan és egyénileg is támogatnak minden résztvevőt a coach-á válás folyamatában.

A képzés modulrendszerű felépítése, az egyes elemek egymásra épülése és illeszkedése, gyakorlatias jellege is meggyőzött arról, hogy jó úton indulok el, ha hozzájuk csatlakozom. „Gyöngyszeme” – a csoportdinamikai tréning – alaposan átdolgozta a személyiségem: sokat fejlődtem például a konfliktuskezelés, vagy a visszajelzések tekintetében, és nagyban hozzájárult a coach identitásom kialakulásához, erősödéséhez. A csoportos foglalkozások során, a szakmai elméleti és gyakorlati ismereteken túl, sokat tanultunk magunkról, egymásról, és közben igazi, egymást támogató közösség vált belőlünk.

A coach munkám eredményeit, azt hogy támogatni tudok másokat munkahelyi vagy magánéleti céljaik elérésében, ennek a képzésnek köszönhetem, ami egyben egy olyan belső utazás is volt, melynek minden percét élveztem. Közben sokat változtam, fejlődtem és úgy érzem, ennek köszönhetően a coaching szakmában is magamra találtam.