Egy provokatív coaching ülésen
A provokáció szó hallatán legtöbbünkben nem túl jól eső érzések kezdenek motoszkálni és negatív asszociációk villódznak az agyunkban. A provokálás megfelelő mederbe terelve és szakember kezébe adva azonban lelki gyógyulásunk szolgálatába is állítható. Hitte volna? Én sem. Egészen addig, míg magam is provokatív coachingra nem adtam a fejemet.
„A rózsaszín fagyiból kérek, anya!” – harsogta kisfiam a város néhány napja megnyitott új, mindenmentes cukrászdájában. A parányi, fahéjillatú fagylaltozóban nyüzsgő embertömegen átverekedve magamat, ismerős arcba botlott tekintetem. A pult mögött legnagyobb meglepetésemre derűs mosolyú nő fehér csipkével keretezett, lila kötényben csomagolta féltő gondossággal a lelkiismeret nélkül fogyasztható remekműveket. Renátát nagyon régen nem láttam, de mintha nem is az egykori fásult, szürke, örökké borúlátó nő állt volna előttem. Ragyogott. Mint megtudtam, hosszú idő után volt bátorsága kilépni zsarnok férje árnyékából és elhagyni omladozó házassága falait, ráadásul megvalósította régi álmát: saját vállalkozásba fogott. Tehetetlen apátiájából kerek egy óra leforgása alatt egy módszer robbantotta ki. A provokatív coaching.
Vesztegzár alatt
10 perc múlva már a hátsó zsebemben lapult a „csodatevő lélekgyógyász” telefonszáma. Az utóbbi időkben olyan kihívások elé állított az élet, melyek megugrása már meghaladta az erőmet. A traumatizált állapot feldolgozásában ugyan kaptam hathatós segítséget, de a megváltozott keretrendszereknek megfelelően nem tudtam az életemet átrendezni, bármerre fordultam, mindenfelé zsákutcákat láttam. Így beleragadtam a jelenlegi helyzetbe és immáron 5 éve egyhelyben forgok a saját tengelyem körül. Megannyi terápiát eredmény nélkül magam mögött hagyva meglehetősen szkeptikus voltam, de 5 nap elteltével már Snír Péter provokatív coachingján ültem. Az újonnan tesztelés alá vont segítőmmel már az első pár perc is újszerű volt. Tegeződő stílusban és szokatlanul közvetlen hangnemben elegyedtünk beszélgetésbe. Már kezdtem kényelmesen hátradőlni jóleső empátiájának puha párnáján, amikor váratlanul és észrevétlenül taktikát váltott, majd lövöldözni kezdett rám. Szinte minden második kijelentésemet kikarikírozva dobálta felém kíméletlenül. Akaratlanul is védekező álláspontba helyezkedtem. Ahogy haladt előre a beszélgetés, állításai hatására úgy zavarodtam egyre jobban össze. Egyik pillanatban mindenben egyetértett velem, majd egy másikban pont az ellenkezőjét állította. Nem értettem mi történik velem, s azt sem, hogy Péter valójában milyen irányba akar terelni. Mint utólag kiderült: ez pont így volt helyes.
A provokatív terápia módszere Frank Farrelly nevéhez köthető és létrejötte – némi túlzással persze – egy türelmetlenül odavetett mondatnak köszönhető. Farrelly a 60-as években szociális munkásként dolgozott Carl Rogers mellett a madisoni Mendota (USA) pszichiátriai osztályán, ahol Rogers kliensközpontú terápiás módszerét alkalmazta hospitalizált pszichotikus betegek kezelésében. Azt tapasztalta, hogy ő nem elég hatékony, bizonyos páciensek állapota alig vagy semmit nem javul. Az egyik skizofrén férfinél a másfél éve tartó terápiás kezelés után sem tapasztalt változást, így azt mondta neki: „Ön itt fog megöregedni ebben a kórházban, nekem kell majd öregségében pelenkázni és cumiztatni, mint egy csecsemőt, semmi reménye a gyógyulásra!” A páciens erre felpattant, hogy: „de, igenis, meg fogok gyógyulni!” Ettől a ponttól kezdve kísérletezett a provokáció különböző formáival ennél a páciensnél és az eredmény áttörést hozott: a férfi hat terápiás ülés után gyógyultan elhagyhatta az intézményt. Ezután tudatosan kísérletezett és használta a módszert, mely pár év alatt komplett rendszerré állt össze, s a provokatív terápia nevet adta neki. Kidolgozott módszerét 1974-ben megjelent könyvében, a Provocative Therapy-ban foglalta össze. A „gyógyító provokálást” hazánkba Snír Péter hozta be, aki azt Noni Höfnertől, Frank Farrelly tanítványától sajátította el.
Kiugrasztani a nyulat a bokorból
Elsőre kissé paradoxonnak tűnhet: a terapeuta provokál, a fájó pontokat piszkálja, kifigurázza a fejlődést akadályozó hiedelmeket, s ezzel a javulásomat, gyógyulásomat akarja. Hogy is van ez? Életünk során különféle traumák, problémák hatására megrekedünk negatív viselkedési formákban, élethelyzetekben, szerepekben. Szakemberek egybefüggő véleménye szerint, ha ez az elakadás boldogtalanná, frusztrálttá tesz, vagy akár a lelki tünet szomatizálódik, egyértelműen segítségre szorulunk. Innen egy kiút van: eltávolodni és felülről ránézni a helyzetre. „A provokatív coach pont ebben segít: addig lő a bokorra, míg ki nem ugrik a nyúl onnan.” – magyarázza Snír Péter. Szeretetteljesen karikírozza a másik boldogságát akadályozó hiedelemrendszerét, világnézetét, provokatív állításaival felkavarja az állóvizet, hogy új dolgok kerülhessenek a felszínre. Azáltal ugyanis, hogy eltúlzott kijelentések formájában szembesít, abszurddá teszi a problémás helyzetet és hatékonyan oldja a blokkokat. Az ellenállást a megfelelő irányba kell terelni, hiszen a magunk ellen fordított ellenállás akadályozza a fejlődést. „Az ügyfél félelméből fakadó viselkedést lekicsinylem vagy felnagyítom, mire ő valószínűleg elkezd tiltakozni és fokozatosan leválasztja magát az őt aggasztó dologról. A páciens problémájával összefüggő gondolkodási rendszerét zavarom össze. Nem kész megoldást kínálok neki például arra nézve, hogy a félelmét hogyan kezelje, hanem a provokálás segítségével felrázom, kimozdítom beragadt helyzetéből, s a megoldást ő maga fogja megtalálni. Mert hiszek abban, hogy mindenkinek megvan az erőforrása és képessége a változásra. És a felelőssége is.” – avat be a módszer kulisszatitkaiba a szakember.
Az, hogy a provokálás úgy tűnik, segít, Bálint Viktória este is bizonyítja. 2-3 évnyi toporgás és különféle terápiák után kereste fel Pétert, mert dilemmája, hogy háromgyerekes anyaként tud-e úgy karriert építeni, hogy azt nem sínyli meg a család, már évek óta kínozta. Jó anya akart lenni, de vágyott a karrierre is. Az önmagával vívott meccs végeredménye azonban mindig döntetlen maradt, s őrlődését nem követték tettek. „Péter módszere nagyon eltért az addig kipróbáltaktól. Nem finomkodott, nem okoskodott, hanem kőkeményen az érzelmeimmel dolgozott. Radikális, bátor, őszinte, mégis végtelenül elfogadó és biztonságot nyújtó volt, s nekem pont erre volt szükségem. Feldühített, összezavart és szanaszét zilálta azt a képet, amit a jó anyaságról, a szerepeimről és az életemről kialakítottam. És ez volt, ami végre segített!” – meséli két év távlatából Viki.
Kétségtelenül ezt az érzést ízlelgettem én is Péter állításainak sortüzében. Mindamellett érdekes tapasztalás volt, hogy miközben láthatóan arra utazott, hogy összezavarjon és időnként már-már idegesítően bombázott provokatív kijelentéseivel, mégis azt éreztem, empatikus velem és a javamat akarja. Kezdtünk egy hullámhosszon lenni. Egyre többet nevettünk, a kimeresztett tüskéimet kezdtem visszahúzni. A verbális karikírozása mögött megbújó jószándékot erősítette az, hogy non verbálisan teljes elfogadást közvetített felém, például időnként barátságosan megérintette a térdem. „Szeretem, kedvelem az ügyfeleimet, hiszek a gyógyulásukban, s ezt metakommunikációs eszközökkel a tudtukra is hozom.” – magyarázza Snír Péter.
Görbe tükör
A 80-as évek idején ha terápia során egy páciens gyakran elnevette magát, a neurózis diagnózisa szinte biztosan felkerült a kartonjára. A beszélgetés előre lebetonozott stratégia mentén és fel-alá rendelt szereposztás szerint zajlott: a távolságot megtartó, jegyzetelő pszichológus kérdezett, hosszan hallgatott és látványosan empatizált a beteggel. A provokatív coach kérdések helyett sokkal inkább kijelentésekkel dolgozik. Kérdésekre ugyanis kitérő vagy már sokszor elismételt, beszűkült választ lehet adni, ám az állítások azonnali reakciót váltanak ki, ami felgyorsítja a gyógyulási folyamatot. A reakcióból a szakember azonnal láthatja, melyek azok a pontok, amelyeken dolgoznia kell. Eszköztárának másik fontos eleme a humor, ami oldja a feszültséget, mindamellett lazítja a légkört és segít a blokkok feloldásában. „Felnagyítom és humorba ágyazva kicifrázom az ügyfél problémáit, amin eleinte kényszeredetten, majd idővel teljesen őszintén ő maga is nevetni fog. Felszabadítom, hisz nem lehet egyszerre nevetni és aggódni, szomorkodni is.” – teszi hozzá a szakember.
Széles társadalmi és szakmai elfogadottságot még nem vívott ki magának az itthon egyelőre forradalmian újnak számító módszer, de úgy tűnik, sok esetben bizony már komoly eredményt képes felmutatni. A terápiás sémát én is hajszálpontosan hoztam: az egy óránál kicsivel hosszabbra sikeredett ülésről hazaérve a zavartságom a tetőfokára hágott. Volt bennem minden: kétségbeesés, fájdalom, düh, mondhatni teljes mentális és emocionális káosz. Ennek ellenére úgy határoztam, hogy másnap újabb időpontot kérek, de alig 8-10 óra leforgása után egészen meglepő érzéseket boncolgattam magamban. A homokvihar elcsendesedett és kitisztult az ég. Számos kérdőjel helyére pont került. Sőt. Felkiáltójel. Egyértelműen éreztem: tudok és akarok indulni. Hogy milyen irányba, még nem láttam pontosan, de a sok éves béklyó feloldása már önmagában rég vágyott, felszabadító érzés volt…
Gyere el a PROVOKATÍV COACHING Képzésre, az aktuális időpontot a honlapon találod meg.
A cikk az Elle magazin 2019.12. számában jelent meg a 120. oldalon, A farkasbőrbe bújt bárány címen.