A coaching szakma az 1970-es évek végétől az USA-ban kezd kialakulni. Némi késéssel megérkezett Nyugat-Európába és ezt követően a 90-es évek közepétől Közép-Európa egyes országaiban is megjelent.
A coaching történetéről azt tudjuk, hogy a gazdasági életbe a sport területéről került. Tim Gallwey volt az első, aki a coaching lényegéről írt a teniszoktatással kapcsolatban. Felfogása szerint a sportolónak a saját tapasztalatából kell tanulni, figyelve a testére, a teniszpályán szerzett tapasztalatokra reflektálni, és mindezt a tudatosság növelésének érdekében. Hitt az ember belső, veleszületett képességeiben, melyeket ki lehet bontakoztatni. Könyvének (Inner Game of Tenis, 1975) lényege szerint a saját fejünkben lévő ellenfél sokkal félelmetesebb, mint a teniszháló túloldalán lévő. Idővel egyre többen látogatták az előadásait a gazdasági életből, mint a sport területéről.
A coaching történetével kapcsolatban arról kevéssé írnak, hogy a 80-as évek közepéig az USA-ban a coachingon a munkahelyi vezetők által biztosított célirányos munkatársi fejlesztést értették. E fejlesztés középpontjában a munkatársak szakmai, személyiség- és motiváció fejlesztése állt, melyet az akkori gazdasági fejlődés követelt meg.
A 80-as évek közepétől a coaching bevetése fokozatosan kiterjedt a vezetői utánpótlás fejlesztésre, amely szorosan összefüggött a szakmai fejlesztéssel is, azaz a mentorálással. Ez egyben karrierfejlesztés is volt. Így két szinten történt a fiatal vezetők fejlesztése: egyrészt kiterjedt a szakmai személyiségre, – másrészt a karrierfejlesztésre. Később az egyre növekedő gazdasági verseny szükségessé tette a vezetők potenciálfejlesztését a hierarchia magasabb szintjein is.
Német gyökerek
Idehaza keveset tudunk arról, hogy Németországban – ellentétben az USA-val, ahol középvezetők részesültek coachingban – a 80-as évek közepétől főleg top menedzserek vették igénybe a tanácsadást (akkor még nem hívták coachingnak) külső tanácsadóktól. Ez úgy történhetett meg, hogy a 70-es évek Németországában szigorodott a pszichoterápiás törvény. Ennek következtében nagyon sok addigi pszichoterapeuta az „utcára“ került, vagyis arra a piacra, ahol a pszichológiai tudást tanácsadóként adhatták el. Tették ezt önszántukból, mert nem értettek egyet az új törvénnyel, vagy, mert náluk a továbbiakban a kliensek üléseit az egészségbiztosítási pénztár már nem fizette. (Schreyögg, Schmidt-Lellek) Sokan külső tanácsadóként, coachként kezdtek el dolgozni, munkájukban használva a megtanult pszichoterápiás módszert. Ezen újfajta tanácsadók (coachok) feladata volt a csúcsvezetőket a személyes hatékonyságukat fejleszteni: pl. a konfliktusok megoldásában; tudatossá tenni viselkedésük hatását a szociális környezetükre; visszajelzéseket adni a viselkedésükre; kommunikációjukra, mivel ezt környezetüktől nem kapták meg. Az akkori német coachok-tanácsadók sikereket értek el, így a coaching futótűzként terjedt a csúcsvezetők körében, és kedvelt fejlesztési formává vált. Ez a jelenség visszahatott az USA-n belüli coaching-tanácsadás elterjedésére a felső vezetők között, ahol addig a 80-as évek végéig nem nagyon alkalmaztak külső tanácsadót a csúcsvezetők fejlesztésére.
Differenciálódó Amerika
Az USA-ban a 90-es évek elejét a belső vezetőfejlesztés (személyzetfejlesztés) és a külső tanácsadói fejlesztés konfliktusa jellemezte, melynek feloldása után a coaching megfelelő helyet kapott a vezetésfejlesztésben. A coaching sikere oda vezetett, hogy a gazdasági élet egyre differenciáltabb területein kezdték alkalmazni nemcsak felső vezetői szinten. Így pl. kialakult a csoport és team coaching, projekt coaching, konfliktus coaching, öncoaching, interkulturális coaching, változásmenedzsment coaching stb..
A 90-es évek vége felé vált a coaching ismertté, és elterjedését a hatékonyságának is köszönheti, valamint bizonyos mértékben státusszá vált. Mára a coaching olyan gyűjtőfogalommá lett –a felhasználási terület és az alkalmazott módszerek sokfélesége miatt – ami az individualizmus korában a hőn vágyott sikeresség zálogát jelenti.
Szakmai egyesületek
Mivel a coaching szakma törvényi meghatározása nem létezik, ezért ez további lehetőséget nyújt a sokféleségre. Így, azok a tanácsadók is coachnak nevezik magukat, akik pszichológiailag megalapozott tanácsadói tudás nélkül pusztán szaktanácsot adnak. Manapság a divatossága és a szabályozatlansága miatt mindenkiből lehet coach (akár képzés nélkül is), aki magát valamilyen terület szakértőjének hiszi és vallja, pl.: divat coach, nyelv coach, randi coach, love coach, skin coach, smink coach, wellness coach, stylist coach, szülő coach, krízis coach, bike coach, PC coach, egészség coach, personal branding coach, stb.
Másfelől, megnyugtató, hogy a coaching szakma a professzionalizálódás irányába halad. Számos szakmai egyesület alakult, ahol megpróbálják rögzíteni a szakmai standardokat és az etikai követelményeket. A jövő fogja megmutatni, hogy mely koncepciók életképesek, és melyek divat hatására keletkeztek és így akár kérészéletűek.
A cikk írásához felhasználtam A. Schreyögg; C. J. Schmidt-Lellek, Konzepte des Coaching, 137 (2007, Wiesbaden, VS Verlag) könyvét, valamint Dr. Klaus Antons-szal és Dr. Karl Schattenhofer-el folytatott személyes beszélgetéseimet.