Grisnik Petra szabadúszó színész. Magával ragadó energiával mesél a tét nélkül megélt casting sikereiről, a mélyebb, elfogadóbb ön- és emberismeretéről és a pontosabb karakter megformálásról. Minek köszönheti Petra ezeket az új szakmai és önismereti élményeket? Az érzelmi és társas intelligencia – csoportdinamikai tréninget ezúttal egy színész szemüvegén keresztül láthatjuk.
Az MKB Kiválóságok Klubja mentorprogramjának keretében kaptál egy lehetőséget, hogy részt vegyél az Érzelmi és társas intelligencia – csoportdinamikai tréningen. Milyen érzésekkel érkeztél erre az öt napra? Volt esetleg valami konkrét célod, vagy „elvárásod”, amire választ kerestél ezen a tréningen?
Nem voltak elvárásaim. Sőt, kifejezetten szkeptikus voltam, hiszen nekem a mindennapjaim része az ön- és emberismeret fejlesztés. Minden karakter megformálásához mélyre kell ásnom magamban és közel kell engednem magamhoz azt az „embert” akit életre keltek a színpadon. Csak így találhatom meg a látszólag tőlem legtávolabb álló szerepekben is azokat a legapróbb jellemvonásokat, amik bennem is megvannak. Éppen ezért nem gondoltam, hogy bármi újat tudnak nekem itt mutatni. Viszont vonzott, hogy egy új, ismeretlen közegben tölthetem ezt a pár napot, és megtapasztalhatom például azt is, hogy lelkizik egy milliomos cégvezető. (nevet)
Hogy lelkizik egy milliomos cégvezető?
Ahogy láttam, többféleképpen. Érdekes volt megfigyelni, hogy azok a vezetők, akik el tudták engedni ezt a szerepüket, és nem akartak itt is mindent irányítani, azok talán többet tudtak profitálni ebből a tréningből. Azzal, hogy közel merték engedni magukhoz akár a gyengeségeiket, a hibáikat is. Ez például nekem is egy nagy felismerés volt. Ha ki merem mondani a gyengeségeimet, mondjuk azt, hogy irigy vagyok, akkor ennek a különböző vislekedésformáival később már nem lepem meg magam. Ez pedig egy sokkal tudatosabb működést hozott az életembe.
Olyan természetesen beszélsz most is a gyengeségeidről. Érződik benne az elfogadás. Volt olyan szituáció, amiben ez a tudatosabb, elfogadóbb gondolkodásod segített át egy nehézségen?
Igen. A szabadúszó színészi élet olykor küzdelmes, és ez a tudatosság, ez a szorongásmentes önbizalom, és önmagam elfogadása segít ezt átvészelni. Illetve a casting helyzeteket is lazábban kezelem most már, mert tudom, hogy ha nem kapok meg egy szerepet, azzal nem a képességeimet minősítik, csak egyszerűen nem ilyen karaktert keresnek a szerepre.
Bár volt olyan casting élményem a tréning óta, hogy teljesen tét nélkül mentem el egy meghallgatásra. Kicsi barna hajú lányt keretek a szerepre. Nézz rám! Magas, szőke… És mégis engem választottak, és az én adottságaimmal dolgozták át a karaktert.
Szerinted mi fogta meg a rendezőt, producert? Miért választottak téged a másik 10 alacsony barna hajú lány közül?
A tréningen megélt élmények, tapasztalatok hatására úgy éreztem új eszközöket kaptam a kezembe, amiket tudatosan választok ki egy-egy szituációban. Ebben a casting helyzetben nem volt bennem szorongás, vagy görcs. Őszintén tudtam magamat adni. Felszabadultan, energikusan, mosolyogva éltem meg a jelent. Azt éreztem, hogy ez egy új helyzet, amit ki szeretnék próbálni, és beletenni mindent, ami tőlem telik. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy a tudatos jelenlét és ez a szorongásmentes, mélyről jövő önbizalom, milyen hatást vált ki másokból.
A színészek életében az itt és most megélése, ha úgy tetszik munkaköri leírás. A csoportdinamikai tréningnek pedig a váza, hogy megtanuljunk a jelenre fókuszálni. Ezen a sikeres castingon kívül, hol tapasztaltad meg ennek az őszinte jelenlétnek a szerepét a színházban?
A csoportdinamikai tréningen volt egy katartikus élményem, ami pont erre világított rá. Egy T-csoport (tréning csoport) alkalmával egy résztvevő elmesélt magáról egy történetet, ami annyira megindító volt, hogy gyakorlatilag az egész csoport sírva fakadt. Akkor azt éreztem, hogy megértem, amit elmondott és együtt érzek vele abban a helyzetben. Nem érdekelt, hogy ő egyébként mit tett előtte, vagy milyen ember. Csak oda akartam mellé ülni és megölelni. Ez a szituáció segített másképpen rálátni arra, hogy nem kell az emberek illetve karakterek köré olyan történeteket, jellemvonásokat rekonstruálni, amik lehet, hogy nincsenek is bennük. Csak az számít, hogy a jelenben megértsem a szerepem éppen látható valóságát és azt megélve tudjam átadni a színpadon. A néző ugyanis azonnal megérzi, ha nem lényegülök át teljesen az általam megformált szereplővé és nem vagyok a jelenben. Minden karakternek ismernünk kell a múltját, azt, hogy az adott szituációban mik a mozgatórugói, de nem cipelhetjük ezt a „csomagot” minden jelenet minden percében, hanem tudatosan használva adhatunk a nézőknek olyan impulzusokat, amik által ők maguk rakhatják össze egy szereplő puzzle-ját. Sokkal inkább dolgozzon az empátia, mint a szimpátia, akkor tudunk igazán felkavaró élményeket adni. És ez nemcsak a színpadon igaz.
Ugyanakkor ez az élmény abban is megerősített amiről már beszéltünk, hogy fontos kimondani őszintén – elsősorban magunknak – és számot adni arról, hogy éppen hol tartunk. Nekem a színházi munkámban adott sokat ez a felismerés. Most hol tartok? Mik a félelmeim? Mit nem merek megkérdezni? Kinek a visszajelzésétől, vagy kritikájától tartok? Miért? – Ez a számadás az eredményeim mellett, a gyengeségeim beismerésében is segítenek, ami olykor nehéz, ugyanakkor ezáltal elfogadóbb lettem magammal. Felszabadító érzés, amikor el tudom fogadni és ki is merem mondani, hogy ma nem megy a próba, ma tehetségtelen vagyok! És másnap újult energiával tudok újra próbálni.
A Facebook oldaladon olvastam egy humoros, mégis nagyon hatásos bejegyzést arról, hogy a nézőtéren rezgő telefon hogyan hat a színészek játékára, és arra kéred a nézőket, hogy tiszteljék meg a telefon kikapcsolásával a színészeket. Mindig ilyen céltudatosan és konkrétan fogalmaztad meg a gondolataidat, érzéseidet?
Nem. A tréning előtt körmondatokban, óvatosan körül jártam a témát, és úgy mondtam el a véleményemet, nehogy megbántsak másokat. A csoportdinamikai tréningen persze hamar kiderült, hogy ez így nem jó. Abban az ismeretlen közegben nem volt elvárás, nem kellett megfelelnem senkinek, ezért könnyebben ráéreztem ennek a lényegére. Ha kimondom a véleményemet másokról, ami neki esetleg nem tetszik, akkor arra mond valamit és el tudunk kezdeni őszintén beszélgetni. Ezt persze nehezebb a színházban megvalósítani, ahol a művészek érzékenysége mindenkire jellemző. Ugyanakkor az a plusz ön- és emberismereti tudás, amit ebben a pár napban kaptam segített abban, hogy tudatosabban használjam ezeket a már említett eszközöket, amiket kaptam. Megtanultam például lényegre törően beszélgetni és kimondani, ha nem érdekel az, amiről éppen szó van. Megtanultam nyugodtan és higgadtan, mégis erővel jelen lenni, de nem belefolyni egy dominancia harcba. Illetve az elfogadóbb és elmélyültebb önismeretemnek köszönhetően sokkal nyugodtabban tudom képviselni magam az életben. Meg is jegyezte a férjem, amikor hazaértem a tréningről, hogy sokkal nyugodtabb vagyok.
Mondod, hogy a színészek nagy önismerettel rendelkeznek. Mégis mi az, amiért ezt a tréninget mindenképpen ajánlod a kollégáknak?
Nem túlzok: szinte minden kollégámnak receptre írnám fel ezt a tréninget. A kommunikációnak ez a számomra eddig ismeretlen megközelítése – a saját, közösségen belül elfoglalt szerepemre való rálátás, az őszinte visszajelzés, amit olyan embertől kapsz, akivel semmilyen függő viszonyban nem állsz (így egyikőtöknek sem áll érdekében megkímélni vagy megbántani a másikat), a kiélezett helyzetekben való maximális helytállás tanulhatósága, önmagam hatékonyabb képviselése – mind olyan dolgok, amit nem csak a magánéletemben, hanem a színházi “közlekedésrendészetben” is tudok úgy használni, hogy jobban működjek. Minden színész szereti meglepni magát, és engem a tréningen meglepett az, hogy eddig mennyire alábecsültem magam. Azóta tudatosan figyelek erre magamban. Jól esik ez a figyelem önmagamtól, önmagam felé.
Grisnik Petra a 2017. október 21-22. közötti Sikeres kudarc – Improvizációs tréningünk trénere.
Fekete Anna
viselkedéselemző